madárcsalád

Varjúfélék

3 min read
In 100 languages
13 images

Key facts

osztály, amelynek példányataxon

tudományos névCorvidae

rendszertani kategóriacsalád

leírást tartalmazó forrásKis Brockhaus–Efron enciklopédikus szótár

A varjúfélék (Corvidae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó család.

Bár az északi féltekén fajokban gazdagabb és elterjedtebb a család, Európában csak 11 fajuk költ. Hagyományos (nem tudományos rendszertani) osztályozásuk szerinti fő csoportjaik a szajkók, kitták, szarkák, csókák, varjak és hollók.

Megjelenésük

A legnagyobb testű, rendszerint fekete tollazatú verébalakúak. A méretük seregélynagyság és 70 cm közötti. A hosszúkás, többnyire durva és erős csőrük egyenes vagy kissé hajlott. A tövénél serték ülnek, melyek betakarják az orrnyílást. A csüd bőre nem tagolódik pikkelyekre, viszont elől élben végződik. A hím és a tojó egyforma.

Életmódjuk

Számos varjúféle csoportosan keresi a táplálékát. A csoportos életmód sok szempontból előnyös, de hátrányai is vannak: minden madárnak meg kell védenie saját táplálékát a többiekétől. Ennek érdekében az eleség egy részét különböző üregekben, odúkban raktározzák. A számos rejtekhely észben tartása fejlett memóriát feltételez, emlékezniük kell ugyanis arra, hogy mit, hova és mikor rejtettek. Bizonyos táplálékok, például a rovarok romlandók, azokat nem lehet hosszú ideig tartalékolni, mások, bizonyos termések viszont sokáig nem romlanak meg. A táplálékukat a földön keresik. Sziklákon, fákon vagy odúban költenek. A legáltalánosabb a fákon, gallyakból épített fészek, melyet a pár együtt készít. A tojásaik színesek és pettyezettek. Csak a tojó kotlik, a hím viszont eteti őt. Az ivari dimorfizmus nem jellemző rájuk.

A hangjuk rikácsoló, csörgő vagy károgó, de vannak kellemesen csengő szólamaik is. Akad közöttük sok jó hangutánzó, egyesek beszédre is megtaníthatók. Intelligensek, kiváló alkalmazkodóképességűek.

Elterjedésük

Kárpát-medence

A legnagyobb fajuk, a holló (63 cm) a Kárpát-medencében meglehetősen ritka. Nem költözik el a területről télen sem. A tollazata csillogó fekete. Magyarországon védett. A dolmányos varjú kisebb a hollónál, szemtelen fészekrabló, a fácán sincs tőle biztonságban. A vetési varjú társaságkedvelő, telepesen költő, a dolmányos varjúnál valamelyest kisebb madarunk. A csóka a szajkóval a család nálunk élő legkisebb faja. Szívesen költ odúban. A szajkó vagy mátyásmadár tetszetős küllemű, jellegzetes erdei madarunk, fészekdúló. A fekete-fehér, rendkívül hosszú farkú, kerek szárnyú szarka felismerése a kezdő madarászok számára sem okozhat gondot. Boltozott fészkét fákra és bokrokra építi.

Viselkedésökológia

A varjúfélék kiemelkedően fejlett gondolkodási képességgel rendelkeznek. Az egyik legérdekesebb a varjúfélék között az Új-Kaledóniában őshonos faj, ami a természetben rendkívül sokféle és bonyolult eszközt használ a fák kérge alatt rejtőző rovarok megszerzéséhez. Érdekes képessége ennek a fajnak az úgynevezett szekvenciális vagy sorozatos eszközhasználat is. Ekkor a madarak több lépésben oldják meg a feladatot: egy adott eszközt felhasználva egy másik, a feladat megoldására már alkalmas eszközhöz jutnak. Egyik esetben a kutatók azt vizsgálták, van-e különbség a varjak táplálékkereső stratégiái között attól függően, hogy egy másik, számára vetélytársat jelentő egyed szeme láttára találja meg az eleséget, vagy úgy, hogy a másik madár azt nem látta. Az eredmény azt valószínűsíti, hogy e varjúfaj képes elképzelni, hogy egy másik egyed milyen információkkal rendelkezhet a környezetről és ezen információk alapján várhatóan hogyan fog viselkedni. Ez a képesség nagyon előnyös az egyed számára, hiszen jelentősen megnövelheti a táplálékkeresés és a fajtársakkal szembeni versengés hatékonyságát, így túlélési és szaporodási esélyei nőnek.

A szexuális szelekció meghatározó a varjúfélék esetében is. Egy faj egyedeinek legfőbb célja reproduktív sikerük növelése, ennek érdekében vetélkednek fajtársaikkal, és bizonyos, a párzási sikerességüket meghatározó tulajdonságaikra szelekció hat. A szelekció erőssége a párzásért folyó harc mértékétől függ. Mivel általában nem jut minden hímnek pár, ezért a nőstények mint erőforrások jelennek meg a hímek számára. Ez viszont azzal jár, hogy a nőstények választanak a hímek közül, mivel az utódgondozó fél a limitáló tényező. A hölgyválasz következményeként tehát a hímek között ún. epigámikus, azaz válogató szelekció alakul ki. Mivel a nőstény sok energiát fektet a tojásrakásba és az utódgondozásba, ezért fontos számára, hogy utódai minél életképesebbek és rátermettebbek legyenek (ami egyben az ő szaporodási sikerét is jelezi). Ennek érdekében a legértékesebb, genetikailag legjobb minőségű párt igyekszik választani.