Piemont

Északon a svájci Wallis és Ticino kantonokkal, keleten Lombardiával, délkeleten Emilia-Romagnával, délen Liguriával, nyugaton a franciaországi Provence-Alpes-Côte d’Azur és Auvergne-Rhône-Alpes régiókkal, északnyugaton pedig az Aosta-völggyel határos.

Domborzat

A Pó-síkságot nyugat és észak felől a Nyugati-Alpok hegységei (Lepontini-Alpok, Pennini-Alpok avagy Wallisi-Alpok, Graji-Alpok, benne a Gran Paradisóval, Cotti-Alpok, Tengeri-Alpok, Ligur-Alpok) övezik.

Vízrajz

Piemont területe vizekben gazdag, legjelentősebb folyója a Pó, amely teljes egészében végighalad a régión nyugat-keleti irányban. A Pó mellett legfontosabb folyói:

• Tanaro
• Pellice
• Chisone
• Dora Riparia
• Stura di Lanzo
• Orco
• Dora Baltea
• Sesia
• Ticino
• Toce

Piemont tavai is igen jelentősek. Nagy számban találhatunk itt többek között gleccsereredetű alpesi tavakat.

A Lago Maggiore Olaszország egyik legnagyobb tava, természetes határt képez Piemont, Lombardia és Svájc között. Területe 212 km², legnagyobb mélysége 372 méter.

A Lago d'Orta a második legnagyobb tava, Novara és Verbano-Cusio-Ossola megyék között terül el. Területe 18,2 km², legnagyobb mélysége 143 méter. Közepén helyezkedik el a San Giulio-sziget.

A Lago di Viverone a harmadik legnagyobb tó, területén Torino és Biella megye osztoznak. Területe 6 km², legnagyobb mélysége 70 méter.

1720-ban a Savoyai Hercegségből megalakult a Szárd Királyság, majd ebből lett később a Szárd-Piemonti Királyság Torino székhellyel.

1796-ban a forradalmi Franciaország csapatai megszállták, majd létrehozták az Alba Köztársaság nevű bábállamot, amelyet Franciaország 1801-ben bekebelezett. 1802-ben a franciák létrehozták az Alpokaljai Köztársaságot, de szeptemberben ezt is bekebelezték. Az 1815-ös bécsi kongresszus helyreállította a Szárd-Piemonti Királyságot, amelyhez – franciaellenes erősítés gyanánt – hozzácsatolták a Genovai Köztársaságot. Az így kialakult állam lett aztán az olasz egységes állam megteremtésének (1859–1861) mozgatórugója olyannyira, hogy a Savoyai-ház adta Olaszország királyait.

Piemont legnépesebb települései:

Nyelvek

Az olasz mellett területén 1990 óta öt nyelv is elismert: a piemonti, amelyet közel kétmillióan beszélnek, az okcitán, a frankoprovanszál, a francia, és a német nyelv walser nyelvjárása. Novara és Verbano-Cusio-Ossola megyékben nyugati lombard dialektust beszélnek.

Piemont egy 1990. április 9-i regionális törvénnyel az olasz mellett öt történelmi nyelvet ismert el a régióban: a közel kétmillió lakos által beszélt piemontit, a Cuneo környékén, a Chisone-völgyben, és a Susa-völgy egyes részein beszélt okcitánt; a Susa-, Sangone- és Lanzo-völgyben beszélt frankoprovanszált; a franciát és a svájci és valle d'aostai határvidéken beszélt walsert.

Novara és Verbano-Cusio-Ossola nagy részén nyugati lombard dialektust beszélnek a Milánói Hercegség hosszú uralmának köszönhetően.

• Alessandria megye (Provincia di Alessandria), közigazgatási székhelye Alessandria
• Asti megye (Provincia di Asti), közigazgatási székhelye Asti (118)
• Biella megye (Provincia di Biella), közigazgatási székhelye Biella (82)
• Cuneo megye (Provincia di Cuneo), közigazgatási székhelye Cuneo (250)
• Novara megye (Provincia di Novara), közigazgatási székhelye Novara (88)
• Torino megye (Provincia di Torino), közigazgatási székhelye Torino (315)
• Verbano-Cusio-Ossola megye (Provincia di Verbano Cusio Ossola), közigazgatási székhelye Cusio Ossola (77)
• Vercelli megye (Provincia di Vercelli), közigazgatási székhelye Vercelli.

Piemont régió gazdasága hagyományosan ipari jellegű. A munkaerő nagy része Venetóból és a déli régiókból, valamint külföldről származik. Mezőgazdasági termékei közül a legfontosabbak a gabona, a burgonya, a cukorrépa. Dombvidéki területein jelentős a szőlészet.

A legfejlettebb ipari szektor a FIAT és a hozzá kapcsolódó vállalatok által képviselt autógyártás. Kiemelkedő a vegyi- és az élelmiszeripar is (a régióban gyártják a legtöbb csokoládét Olaszországban), valamint a textil- és ruházati ipar. Ugyancsak jelentős a szolgáltatóipar, elsősorban a banki és biztosítási tevékenységek.

Piemont népességének több mint fele a Pó és a Dora Riparia összefolyásánál fekvő Torinóban él. Pont a két folyó indította be az ipart, hiszen a malmok, a kis kézművesműhelyek nekik köszönhetően születtek.

A város 1945 után rohamosan fejlődött, majd az 1974-es demográfiai csúcs után (ekkor 1 199 197 lakosa volt) népessége csökkent, aminek oka az ipar decentralizációja, ami az üzemeket más piemonti városokba, sőt Dél-Olaszországba telepítette. Innentől kezdve Torino lakosainak száma 300 ezerrel csökkent, és az egész régióban a gazdaság válsága volt tapasztalható. A XX. téli olimpiai játékok azonban reflektorfénybe helyezték Torinót, és kedvezően hatottak az idegenforgalomra is.

Piemont földrajzi helyzetéből kifolyólag mindig kapcsolódási pont volt Északnyugat-Európa és a kontinens egyéb részei között. Az itt megforduló spanyol, francia és itáliai művészek gazdag örökséget hagytak maguk után elsősorban a középkorban: az ivreai dóm, a Sant'Andrea-bazilika Vercelliben, San Michele di Oleggio román stílusú templomai, a vezzolanói apátság mind erről tesznek tanúbizonyságot. Legfontosabb építészeti emlékei talán a Savoyai-család királyi rezidenciái, amelyeket a 16. században kezdtek el építeni, és amelyek 1997-től az UNESCO világörökség listáján is szerepelnek csakúgy, mint a Szent Hegyek. Torino művészeti öröksége kiemelkedő: a Via Po árkádsora, a Piazza Castello palotái, és a város jelképe, a Mole Antonelliana teszik egyedivé a piemonti régiószékhelyet.

• Benedetto Alfieri (Róma, 1700 – Torino, 1767)
• Policarpo Cacherano d'Osasco (Cantarana, 1744 – Torino, 1824)
• Vittorio Alfieri (Asti, 1749–1803)
• Amedeo Avogadro (Torino, 1776–1856)
• Silvio Pellico (Saluzzo, 1789–1854)
• Massimo d'Azeglio (Torino, 1798–1866)
• Vincenzo Gioberti (Torino, 1801–1852)
• Guglielmo Massaia (Piovà, 1809–1889)
• Camillo Benso di Cavour (Torino, 1810–1861)
• Bosco Szent János (Castelnuovo d'Asti, 1815–1888)
• Giovanni Giolitti (Mondovì, 1841–1928)
• Pietro Badoglio (Grazzano Monferrato, 1871 – Grazzano Monferrato, 1956)
• Luigi Einaudi (Carrù (Cn), 1874–1961)
• Carlo Carrà (Quargnento, 1881–1966)
• Erminio Macario (Torino, 1902–1980)
• Mario Soldati (Torino, 1906 – Tellaro, 1999)
• Cesare Pavese (S.Stefano Belbo, 1908–1950)
• Beppe (Giuseppe) Fenoglio (Alba, 1922–1963)
• Paolo Conte (Asti, 1937–)
• Giovanni Goria (Asti, 1943–1994)
• Umberto Tozzi (Torino, 1952–)

A legismertebb piemonti ételek:

• Agnolòt: töltött tészta, leginkább a Magyarországon is jól ismert tortellinihez hasonlítható
• Fricieuj ëd pom: bundában sült alma
• Bagna càuda: fokhagymából, szardíniából és extra szűz olívaolajból készült szósz, amelybe friss szezonális zöldségeket mártogatnak
• Bonet: jellegzetes helyi puding tojásból, cukorból, tejből és egy ún. amaretti nevű kekszből készül, és alkohollal, elsősorban rummal ízesítik. Eredetileg nem, azonban ma már szinte mindig csokoládéval vagy kakaóval gazdagítják
• Fritto misto alla piemontese: vegyes hústál, elsősorban sült bárány-, sertés- és borjúhúsból
• Gianduiotto: az egyik legkedveltebb olasz csokoládé, amelyet először a torinói Caffarel gyárban készítettek
• Ghërsin (grissini): sós pálcika, amelyet a helyiek kenyér helyett is fogyasztanak
• Polenta: kukoricalisztből készült kásás jellegű étel. A kukoricalisztet sós vízben főzik megfelelő állagúra, és köretként szolgálják fel

Borok

Piemontban számtalan eredetvédett bort készítenek, az Asti-borvidék egyike a legfontosabbaknak Olaszországban.

Vörösborok:

• Barbera
• Barolo
• Carema
• Dolcetto
• Gattinara
• Nebbiolo

Fehérborok:

• Erbaluce
• Gavi
• Roero arneis

Desszertborok:

• Asti Spumante
• Moscato d'Asti
• Brachetto
• Caluso Passito

• Immagini del Piemonte (Ente Nazionale Italiano Per il Turismo)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Piemonte című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Hivatalos honlap
• Térkép
• Fotók Archiválva 2007. augusztus 16-i dátummal a Wayback Machine-ben