A hitodamák (人魂 – ’emberi lélek’) tűzgömbök, amelyek főként az éjszaka közepén lebegnek. A nevüket onnan kapták, hogy japán mondák szerint ezek „a halottak lelkei, melyek elváltak a testtől”.
Összefoglalás
Régi irodalmi művekben található róluk említés, de a mai napig vannak, akik azt állítják, láttak hitodamát. Japánon kívül máshol is megjelentek, némelyikről fotó is készült.
A Manjósúban a következő vers található:
„Amikor egyedül vagy egy esős éjszakán, és látod a hitodama kékségét értelemszerűen bánatra asszociálnál ()”
– Manjósú (Amaszaki könyv) 16. fejezet
Sokszor összekeverik az onibivel és a kicunebivel, de mivel a hitodama az "azon lélek megtestesülése, amely elhagyta a testet és repül" ezek alapjában véve teljesen mások.
Az alakjukat, természetüket, és egyéb ismertetőjegyeiket tekintve nagyjából megegyeznek, de területtől függően lehetnek eltérések. A föld felett nem túl magasan repülnek. Színük lehet kék, narancssárga vagy piros, farkuk is van, ami lehet rövid vagy hosszú is. Néhányat nap közben is láttak.
Okinava prefektúrában a hitodamát "tamagi"-nak hívják, és Nakijinben (Okinava prefektúra) egy gyermek megszületése előtt is megjelennek, néhány területen pedig rejtélyes lángoknak mondják, amik a halálba kergetik az embereket.
Kavakamiban, Csiba prefektúrában, a hitodamát "tamasze"-nak hívják, és a mondák szerint 2-3 nappal az elhalálozás után hagyja el a testet, és templomok felé, vagy olyan emberek felé mennek, akikkel az elhunyt szoros kapcsolatokat ápolt. Emellett nagy zajokat csap a kertekben, de ezt csak azok hallják, akikkel az elhunytnak szoros kapcsolata volt. Azokat, akik nem láttak tamaszét mielőtt betöltötték a 28 éves életkort, meglátogatja egy tamasze, és azt mondogatja, hogy "találkozzunk, találkozzunk (aimasó aimasó)", ezért még ha nem is találkoztak tamaszéval, úgy tesznek, mintha már találkoztak volna vele.
Elméletek
Egyik elmélet szerint a testből származó foszfor reakcióba lép az esővízzel esős éjszakákon, és így keletkezik a fény, a hitodama pedig az emberek tudományról való tudatlanságának eredménye.
Másik lehetőség, hogy szentjánosbogarak adják ki a fényt, amelyeknek 3 fajtája is előfordul Japánban: Luciola cruciata (源氏 ホタル, Gendzsi hotaru; jelentése "Gendzsi szentjánosbogara“), Luciola lateralis (平家 ホタル, Heike hotaru; jelentése "Heike-ből származó szentjánosbogár"), és Colophotia praeusta. A lárváik híresek arról, hogy képesek fényt kibocsátani a testükből (Biolumineszcencia). Minden évben Tokióban megünneplik a legendás lakomát Hotarugari (蛍狩り; jelentése "szentjánosbogár fogás"). "Mesterségesen előállított hitodamát" készített 1976-ban a Mejdzsi egyetem professzora, Maszao Jamana egy kísérlet keretében metángázt használva.
Van pár hitodama, ami nem magyarázható a fent említett elméletekkel, ezért úgy gondolják, hogy több jelenség is felelős értük.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Hitodama című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- Karen Ann Smyers: The fox and the jewel: shared and private meanings in contemporary Japanese inari worship. University of Hawaii Press, Honolulu 1999, ISBN 0-8248-2102-5, page 117 & 118.
- Stephen Addiss, Helen Foresman: Japanese ghosts & demons: art of the supernatural. G. Braziller, Illinois 1985, ISBN 978-0-486-99052-1
- Lloyd Vernon Knutson, Jean-Claude Vala: Biology of Snail-Killing Sciomyzidae Flies. Cambridge University Press, Camebridge (UK) 2011, ISBN 0-521-86785-1, page 24.
- Chris Philo, Chris Wilbert: Animal spaces, beastly places: new geographies of human-animal relations (= Band 10 von Critical geographies). Routledge, London/New York 2000, ISBN 0-415-19847-X, page 172–173.
