factograf
HU
Sign in

év

886

Események

Európa

  • Konstantinápolyban Ióannész Kurkuasz főparancsnok vezetésével 66 szenátor és más arisztokrata összeesküszik I. Baszileiosz császár ellen. Tervükre fény derül, a császár valamennyiük vagyonát elkobozza, őket pedig kolostorba zárja.
  • Augusztusban a 75 éves Baszileioszt súlyos vadászbaleset éri, öve beleakad egy szarvas agancsába, amely állítólag 16 mérföldön keresztül vonszolja őt az erdőben. A császár sebei elfertőződnek és lázas betegségben meghal. Utódja VI. (Bölcs) León, aki hivatalosan az ő fia, de a közvélekedés szerint (maga a császár véleménye szerint is) III. Mikhaél gyereke (León anyja, Eudokia Ingerina Mikhaél szeretője volt, akit a látszat kedvéért férjhez adtak Baszileioszhoz). León első dolga a koronázás után, hogy a meggyilkolt III. Mikhaélt császári pompával újratemetteti.
  • VI.León leváltja Phótiosz konstantinápolyi pátriárkát, akit egy messzi örményországi kolostorba száműz. Helyére a császár saját öccsét, a 19 éves I. Sztephanoszt helyezi.
  • Odó párizsi gróf segítséget kér Kövér Károly frank császártól a Párizst ostromló vikingek ellen. Májusban érkezik egy felmentő sereg, de annak vezetőjét, Babenberg Henrik őrgrófot – miután lovával egy árokba zuhant – a vikingek megölik. A frank fősereg októberben érkezik meg és Kövér Károly kiegyezik a vikingekkel, akik 700 font ezüst fejében elvonulnak.
  • Meghal I. Adalbert toszkánai gróf. Utóda fia, II. Adalbert.
  • Meghal I. Muhammad córdobai emír. Utóda fia, al-Mundir.
  • Nagy Alfréd wessexi király visszafoglalja Londont a vikingektől és a várost vejére, Æthelred merciai hercegre bízza. Alfréd ezt követően felveszi az angolszászok királya címet (miután a többi angolszász királyságot vagy elpusztították a vikingek vagy behódoltak Wessexnek).
  • I. Szvatopluk morva fejedelem a katolikus német egyház nyomására elűzi országából a bizánci Szent Cirill és Metód tanítványait. Azok Bulgáriába menekülnek, ahol I. Borisz fejedelem tisztelettel fogadja őket és engedélyezi hogy Ohridi Kelemen és Preszlavi Naum egyházi iskolát alapítson.

Korea

  • Meghal Hongang, Silla királya. Utóda öccse, Csonggang.

Születések

  • Ibn Mukla, az Abbászidák vezírje, kalligráfus

Halálozások

  • március 9. – Abu Masar al-Balhí, perzsa asztrológus
  • augusztus 29. – I. Baszileiosz, bizánci császár
  • I. Adalbert, toszkánai gróf
  • Bernard Plantapilosa, aquitániai őrgróf
  • Babenberg Henrik, frank őrgróf
  • Hongang, sillai király
  • I. Muhammad, córdobai emír

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 886 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Read next

In 131 languages

MagyarаԥсшәаAfrikaansአማርኛaragonésالعربيةالدارجةasturianuKotavaazərbaycancaتۆرکجهBikol Centralбеларуская (тарашкевіца)беларускаябългарскиবাংলাবিষ্ণুপ্রিয়া মণিপুরীbrezhonegbosanskicatalà閩東語 / Mìng-dĕ̤ng-ngṳ̄CebuanoکوردیqırımtatarcačeštinakaszëbscziчӑвашлаCymraegdanskDeutschZazakiΕλληνικάemiliàn e rumagnòlEnglishEsperantoespañoleestieuskaraفارسیsuomiføroysktfrançaisNordfriiskFryskGaeilge贛語Gàidhliggalegoעבריתहिन्दीhrvatskiKreyòl ayisyenհայերենBahasa IndonesiaIlokanoIdoíslenskaitaliano日本語JawaქართულიQaraqalpaqshaқазақша한국어LatinaLëtzebuergeschLigurelombardlietuviųlatviešuBasa BanyumasanмокшеньMalagasyолык мариймакедонскиमराठीкырык марыBahasa MelayuمازِرونیNapulitanoPlattdüütschनेपाल भाषाNederlandsnorsk nynorsknorskNouormandSesotho sa Leboaoccitanଓଡ଼ିଆиронpolskiپنجابیportuguêsRuna Simiromânăрусскийрусиньскыйसंस्कृतम्sicilianuسنڌيdavvisámegiellasrpskohrvatski / српскохрватскиတႆးසිංහලSimple Englishslovenčinaslovenščinaanarâškielâshqipсрпски / srpskiSundasvenskaKiswahiliтоҷикӣไทยTürkmençeTagalogtolışiTürkçeтатарча / tatarçaукраїнськаاردوoʻzbekcha / ўзбекчаvènetoTiếng ViệtWinaray吴语მარგალური閩南語 / Bân-lâm-gí粵語中文

Text from Wikipedia, CC BY-SA 4.0 · Source article