factograf
HU
Sign in

év

1068

Események

Európa

  • A morva főurak hazahívják Lengyelországból II. Vratiszláv cseh fejedelem öccsét, Jaromírt, hogy betöltse az előző évben megürült prágai püspöki széket. Bár a fejedelemnek más jelöltje van, a nemesség Jaromír mellé áll és Vratiszláv kénytelen visszakozni. A cseh válság miatt II. Boleszláv lengyel fejedelem felvonul Sziléziában és Salamon magyar király is a lengyelek pártjára áll. Emiatt később a csehek betörnek Trencsénbe, de a fosztogatókat Salamon utoléri és visszaszerzi zsákmányukat, majd maga is betör Csehországba.
  • A besenyők és oguzok Ozul vezetésével a Borgói-hágón át betörnek Erdélybe és dúlva-fosztogatva egészen a Nyírségig és Bihar váráig jutnak. Salamon király és két unokatestvére, Géza és László Kerlésnél utolérik a visszavonuló nomádokat és szétverik őket. A legenda szerint László ekkor ért utol és győzött le párviadalban egy lányt elrabló besenyő vitézt.
  • Eudokia Makrembolitissza bizánci régens feleségül megy Rómanosz Diogenész hadvezérhez, akit (Eudokia fiai, Mikhaél és Kónsztantiosz mellett) császárrá koronáznak. Rómanosz hadjáratot indít a Kis-Ázsiába betörő szeldzsukok (akik az előző évben kifosztották Kappadókia fővárosát, Kaiszareiát), valamint az Antiokhiát fenyegető aleppói arabok ellen. Útközben szétver egy kisebb, Neokaiszereiát kifosztó szeldzsuk csapatot, majd Észak-Szíriában visszafoglalja a szaracénoktól Hierapoliszt; a város megerősítése után a tél közeledte miatt visszatér Konstantinápolyba. Eközben a Kis-Ázsiában portyázó szeldzsukok kifosztják Amoriont.
  • A kunok az Alta folyónál nagy vereséget mérnek Izjaszláv kijevi nagyfejedelemre (és két fivérére, Szvjatoszlávra és Vszevolodra). A Kijevbe visszamenekülő Izjaszláv ellen fellázad a nép; elűzik őt, kiszabadítják a bebörtönzött Vszeszláv polocki fejedelmet és a kijevi trónra ültetik, remélve hogy ő meg tudja védeni őket a kunoktól. Izjaszláv apósához, II. Boleszláv lengyel fejedelemhez menekül.
  • Robert Guiscard apuliai normann herceg ostrom alá veszi a bizánciak dél-itáliai székhelyét, Barit, valamint Otrantót. Öccse, Roger eközben Szicíliában a misilmeri csatában újabb vereséget mér a számbeli fölényben lévő szaracénokra.
  • Angliában felkelés tör ki a normann hódítók ellen. Hódító Vilmos király hadjáratot indít a lázadó Nottingham, Stafford, Lincoln és York városai visszafoglalására. A trónkövetelő Edgar Ætheling (II. Edmund király unokája) elszökik Vilmos udvarából és Franciaországba akar menekülni, de egy vihar Skóciába téríti a hajóját, ahol III. Malcolm király menedéket ad neki.
  • Hódító Vilmos Angliába hozatja feleségét, Matildát és pünkösdkor királynővé koronáztatja a westminsteri apátságban.

Ázsia

  • Mivel IV. Bagrat grúz király felhagyott az adófizetéssel, Alp Arszlán szeldzsuk szultán hadjáratot vezet Grúziába. Megszállja az ország nagy részét, közte Tbiliszit és újra meghódoltatja Bagratot.
  • 42 éves korában meghal Go-Reizei japán császár. Utódja féltestvére, Go-Szandzsó.

Születések

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1068 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Read next

In 135 languages

MagyarаԥсшәаAfrikaansAlemannischአማርኛaragonésالعربيةالدارجةمصرىasturianuKotavaazərbaycancaتۆرکجهBoarischBikol Centralбеларуская (тарашкевіца)беларускаябългарскиবাংলাবিষ্ণুপ্রিয়া মণিপুরীbrezhonegbosanskicatalà閩東語 / Mìng-dĕ̤ng-ngṳ̄CebuanoکوردیqırımtatarcačeštinaчӑвашлаCymraegdanskDeutschZazakiΕλληνικάemiliàn e rumagnòlEnglishEsperantoespañoleestieuskaraفارسیsuomiføroysktfrançaisFryskGaeilge贛語kriyòl gwiyannenGàidhliggalego客家語 / Hak-kâ-ngîעבריתहिन्दीhrvatskiKreyòl ayisyenհայերենBahasa IndonesiaIlokanoIdoíslenskaitaliano日本語JawaქართულიQaraqalpaqshaқазақша한국어LatinaLëtzebuergeschLigurelombardlietuviųlatviešuBasa BanyumasanмокшеньMalagasyолык марийMāoriмакедонскиमराठीкырык марыBahasa MelayuمازِرونیNapulitanoPlattdüütschनेपाल भाषाNederlandsnorsk nynorsknorskNouormandSesotho sa Leboaoccitanଓଡ଼ିଆиронpolskiپنجابیportuguêsRuna Simiromânăрусскийрусиньскыйसंस्कृतम्sicilianuسنڌيdavvisámegiellasrpskohrvatski / српскохрватскиတႆးසිංහලSimple Englishslovenčinaslovenščinaanarâškielâshqipсрпски / srpskiSundasvenskaKiswahiliтоҷикӣไทยTürkmençeTagalogtolışiTürkçeтатарча / tatarçaукраїнськаاردوoʻzbekcha / ўзбекчаvènetoTiếng ViệtWinaray吴语მარგალური閩南語 / Bân-lâm-gí粵語中文

Text from Wikipedia, CC BY-SA 4.0 · Source article